2009. október 19., hétfő

Na mi is az a StoNeR Rock?

A stoner rock vagy stoner metál a rockzene illetve heavy metál zene alfaja. A pszichedelikus rock, a blues-rock és a doom metal elemeinek ötvözésével jött létre. Kialakulása a 80-as évek végére tehető. A szakirodalom szerint az első igazán stoner rock együttesek az amerikai (dél-kaliforniai) Kyuss és a Sleep voltak. A Kyuss jellegzetes stílusa máig emblematikus. (Az együttes a 90-es évek közepén feloszlott.) Megkülönböztető stílusjegyek: nehéz, súlyos, tömör hangzás, erősen torzított gitárriffek, a tempó lassú, legfeljebb közepes. A stoner jelző arra utal, hogy a zene hallgatása „lemerevít”, azaz a könnyű drogok élvezetéhez hasonló hatású. Közeli műfajok: sludge, doom metal.

Kyuss zenekar:
********************

A Kyuss zenekar 1989-ben alakult elõször Sons of Kyuss néven, az amerikai Palm Desert kisvárosban.A közeli sivatag ahol a tagok felnõttek, rányomta a bélyegét a zenéjükre.Száraz, mocskos hangzás, erõsen lehangolt gitárokkal, erõteljes basszusriffekkel, ez az úgynevezett stoneres hangzás.A fílinghez tartozott még a temérdek mennyiségû alkohol, fû és más könnyûdrogok, amiket elõszeretettel fogyasztottak a srácok...A 89-es alakulás után kiadtak egy demót 1990-ben Sons of Kyuss néven, majd ezt az 1991-es Wretch címû nagylemez követte.Ezekkel a lemezekkel nem sikerült különösebb elismerést kivívniuk, majd csak a 92-es Blues For The Red Sun hozott nekik(némi) ismertséget, de az inkább csak a szakmán, és a mûfajon belül.Erről az albumról készítettek videóklippet a Thong Song és a Green Machine című számoknak.Ezután beindultak a koncertezések, Európába is átjöttek, a 93as év is így telt, plusz egy tagcserével, Nick Oliverit a basszusgitárost elküldték...Helyére érkezett Scott Reeder, akivel rögzítették már a következõ albumot, az 1994-ben kiadott Welcome to Sky Valley-t.Ez a lemez hozta meg nekik az igazi sikert, egy az eddigieknél kiforrottabb, letisztultabb albumot sikerült összerakniuk, amin már kiteljesedett az igazi stoner-os hangzásvilág.Aztán 1995-ben kiadták az ...And the Circus Leaves the Town címû albumot, amit már egy új dobossal vettek fel ,Alfredo Hernándezzel, miután az alapító és sok ötletet jegyzõ Brant Björk kiszállt...Végül nem tudni mi okból de úgy alakult a dolog hogy ez lett az utolsó stúdióalbumuk, mert 1995-ben feloszlott a banda.1997-ben ugyan egy közös cd kijött még a gitáros és a dobos által alakított Queens of the Stone Age-el, és 2000-ben is egy összeválogatott cd Muchas Gracia - The best of Kyuss néven, de az együttes 95-ben megszûnt létezni.Mindössze a legenda maradt fel róluk, amit ma stonerrocknak hívnak...

121 megjegyzés:

  1. Aki eddig nem volt tisztában vele, remélem most már igen! :-D Egy kis lecke! :) Vááááá de imádom a Kyuss-t! Pénteken lesz egy pár Kyuss szám, ha minden jól megy!

    VálaszTörlés
  2. Böfffff......élek:D

    VálaszTörlés
  3. Na akkor holnapután megmutatjuk, mi is az a stoner!!! ;)

    VálaszTörlés
  4. Megyünk dógozni:D:D:D vagyis intézni v.mit:D

    VálaszTörlés
  5. Nah basszátok meg,tnap nem jutottam be a Dürer-kertbe Zsoltiékra,m 3500 ft volt a beugró.Ágit még fel tudta írni Zsolti de én túl későn szóltam.Amúgy sincs lóvém,meg nem is fizetnék Zsoltiékért meg Mobilmániáért annyit.
    Szóval Ágival megittunk egy sört meg egy VBK-t...(jelzem,a VBK 910ft a Dürer-kertben!!!)
    utána meg mentünk haza Lacival.
    Tényleg!Lesz beugró holnap??
    Jajj,már alig várom a holnapi bulit!VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Szesztikém,újra együtt baszhatjuk!
    Csak úgy StoNeR Rockosan!!!!:)))))

    Az iwiw-vel meg ki van a látensfaszom,m nem tom megnézni a leveleimet!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁ
    HOLNAP ODABASZÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!!!

    VálaszTörlés
  6. Holnap Führer-kert!Mein Führer-kert!:))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  7. :DDDDDDDDDDDDDDDDD
    Sicuka! Akkor előtte be kell itókázni rendesen, meg egyebek, mert olyan csóró vagyok a mai varratásnak köszönhetően, hogy épphogy lesz valamicske pénzem inni... :D DE megoldom - mint mindig. :P ALIG VÁROM A HOLNAPOOOOOT!!!! :))))

    VálaszTörlés
  8. 800 lesz a beugró csajok! Ha bírok majd bevinni embereket, akkor gondolok rátok, de ha nem akkor sory! :( ROCK

    VálaszTörlés
  9. Ja itt van!
    http://www.femforgacs.hu/koncert/3874/2009_oktober_23_Nuke_A_Losing_Season_Stiff_Bastard_Problems_Son_of_a_Bitch

    VálaszTörlés
  10. Oh,800-at még csak-csak kibírock!:)
    Van a hónapra még 5000 ft.-om...itthonról is viszek ezt-azt...:)

    VálaszTörlés
  11. Megjelent szerdán a TCS új albuma!!!:)))
    Ez az új kedvenc számom!
    http://www.youtube.com/watch?v=DyAXKhJsaGI

    állat!
    Csak olyan leköszönős valahogy a TCS-től...mintha be akarnák fejezni...:(

    Ez is fasza:
    http://www.youtube.com/watch?v=QLyUqCnIFXc
    Ez én vagyok!Bennem nincs kuplung,bennem nincs fék,bennem nincs félelem!!!!:)))

    Alig várom a decemberi debreceni koncertet!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Meg a holnapot!Szerintetek mennyire vagyok bezsongva???????????
    Fhhhúúúú gyrekek!!!!

    VálaszTörlés
  12. Bazz az előbbi beírásomra azt írta a rendszer,h a kérésemet nem tudták feldolgozni!!!:)))
    Ez még a rendeszernek is magas!A rendszernek is sok vagyok!:)))))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  13. :DDDDDDD Sicu! Akkor majd borért nyalok, jó? xDDDDDDDDDDDDDDDD Börni! Lacika szobáját egy estére kibérelhetem? :DDD

    VálaszTörlés
  14. http://www.youtube.com/watch?v=9uRkl9SI7K8

    nem tudok lenyugodni
    TCS-t akarok holnap Veletek!!!!!

    VálaszTörlés
  15. Uh,Szeszti!!!
    Akkor rengeteg bort viszek!!!:))))))))))))))))

    Nah jó,SOAB is megteszi!:DDDDDDDDDDDDD
    A múltkor is fasza volt!!

    VálaszTörlés
  16. "Aki bennem él az nem egy tiszta elme!"

    VálaszTörlés
  17. Jujj ez nagyon ütős szám, a TCS-től az Új nap vár!!!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    VálaszTörlés
  18. Faszom,le kéne kopni a netről...
    Megfürdök...:D
    Addig TCS ezerrel!!!

    VálaszTörlés
  19. Nah akkor jóccakát!:D
    Ma BULIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII
    PÖRGÖÖÖÖÖÖÖK!

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok gyerekek! Hát akkor... :) Két óra múlva indulooook!!! ;) Alig várom már, hogy lássam a buzi kis csicska fejeteket! :DDDD
    Még készülődök, de aztán gó, és RÁKKENDROOOOOOOLL!!!!! :)))

    VálaszTörlés
  21. Fhú, de súlyos volt ez a hétvége. :)) Most értem haza. Magamhoz kell térni. :D Olyan jó volt látni titeket!!! PUszi mindenkinek!

    VálaszTörlés
  22. Jah, a képeket szeretném begyűjteni majd! :);) Megy iwiwre ... :P

    VálaszTörlés
  23. Igen király volt újra látni Szesztikém! :)
    És a képek nekem is kellenek, meg a múltkoriak is! Még szombaton is beleszaladtunk egy buliba! Vera tesójának a szülinapja volt! Úgy hogy most alvááááááááás! :-D

    VálaszTörlés
  24. Nah gyerekek!
    Atomfasza volt a hétvége!
    Örülök,h láthattalak Titeket!Együtt volt a Stoner-team!:D
    Szombaton meg otthon nyomtuk az új kocsmában,a Luciferben,ami a Nótás vendéglő kocsmarésze.
    Ványaisok biztos tudják!:D
    Nagyon jó volt a hangulat,olyan mint régen a Tópartyban.Sokan voltunk.:)
    Elég szépre sikeredett az este,bokorugrás lett belőle Zsoltival,Robikával meg Lacival.:D
    Másnap reggel Anyu meg Laci szedegette a hajamból a gallyakat meg a füvet.:D
    A táskám meg tiszta sár volt, a nadrágomba beletörve a fű...stb.:D
    Az utóbbi 2 hétvége feltöltődés volt számomra.

    Most meg Laciék itthon stúdióznak,be van rendezve az egyik szoba stúdiónak,itt nyomják a Kalapács DVD-t.Most kezdik,sztem hajnalig is eltart,én meg 4:30-kor kelek,holnap MÁV sztrájk a kurvaannnnnyukat!Így busszal kell bemennem,azon meg heringfeeling lesz.:(
    Nappal kell aludnom.

    Gyerekek, a héten meglesz a jogsim vszínű!
    Meg készül az autóm is,állat lesz a festés,igaz,Szeszti??

    VálaszTörlés
  25. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Most hívott Dabis Laci,h nézik az Magyar Televíziót és a tököli börtönnről vannak ilyen kis összeállítások és mutatták a Zorallt.Erre Laci:
    -Jé az meg ott a Sicu pasija!
    -VÁÁÁÁÁ AZ MEG OTT SICU!!!:D

    Táncoltam,basztam neki rendesen!!!
    És azt is mondta h többet mutattak engem,mint a zenekart!:D
    Állat!Ez most úgy feldobott!
    VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Megnézem az MTV honlapját!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    VálaszTörlés
  26. Még nincs fenn a műsor,de sztem nesoká felkerüüüül!!!!
    Ahogy felkerül,belinkelem!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Annyira kíváncsi vagyok!!!!

    VálaszTörlés
  27. Nah MEGTALÁLTAAAAM!!!!

    http://premier.mtv.hu/Rovatok/Kekfeny.aspx

    az okt.26.-i előadás!!!
    A 27.-től a 28. percig van szó a Zorallról!
    Nézzétek meg mindenképp!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  28. Király vagy Sicukám! Tiszta sztár vagy mán! :D Legközelebb dedikálnod kel a pocimat, meg a cicimet! xDDDDDD Mi szombaton Dórival meg Losyval kocsmáztunk, csocsoztunk, dumáltunk, meg minden, kurvajó volt. Hazafelé meghallgattam az új Alice In Chains lemezt, húúúúú gyerekek, nagyon odabaaaasz!!! Tudatmódosulva még keményebb volt... :))) Írtam róla egy kicsit, hogy mit váltott ki belőlem: na bazmeg, nem adja a linket. :D
    Holnap házibulizok, csütörtökön koncert, hétvégén meg hétvége... :D Jó lesz ez a hét is. :) Már most hiányoztok! :(((
    Ja, amúgy nagyon állat lesz Sicu kocsijának a festése!!!!! Ott voltam, amikor tervezték. Nagyon durva lesz! :D
    Vera! Te vettél fel msnre? Vagy én téged foskészen? x)))) Puszi mindenkinek!

    VálaszTörlés
  29. Nah, sikerült bebaszni a blogot. :D írtam még mást is, van két bejegyzés, olvassatok! ;)
    http://szesztigondolatai.blogspot.com/2009/10/alice-in-chains-black-gives-way-to-blue.html

    VálaszTörlés
  30. Fhujj de álmos vagyok!
    Most keltem fel,tnap csak 5 órát aludtam...
    Ma meg Józsi énekel a stúdióban...már előre félek!:D
    Ma olyan fasza tornát tartottam a gyerekeknek!:)
    Bár az első negyedénél már mondták a gyerekek,hogy "Fáradt vagyok" meg hogy "Ez nehéz" :)))))))))))))
    Nem bírják a kiképzést!XD
    Pedig kétszer csináltam végig Velük a félórás tornát,m két részre szedjük a csoportot,hogy jobban tudjam ellenőrízni Őket,hogy pontosan csinálják.
    Stramp kis kölykök lesznek ezek mire suliba mennek!Még pár ilyen torna és kész!:D
    Az a haláluk,amikor zenére tartom a tornát!A fele ugrálás!XD
    Holnap ének-zene foglalkozás!

    VálaszTörlés
  31. "Lazán csak kapaszkodj belém,
    Tartanod nincs mitől,mert én
    azért vagyok,hogy óvjalak Téged
    az életed tengerén..."

    VálaszTörlés
  32. Az egyik kedvenc versem.Versenyeken is indultam vele.Ez jutott eszembe Szlovéniában.

    Kányádi Sándor - Sirálytánc


    Sirályok táncoltak, keringőztek
    a víz fölött.
    S az öreg tenger – a maga módján –
    gyönyörködött,

    gyönyörködött bennük, s olykor egy-egy
    bárány-szép habot
    a kecsesen reálibbenő sirályok
    alá ringatott.

    Szép is volt ez a szinte magáért való
    lengő játék.
    Ha sirály volnék – gondoltam –, én is
    így csinálnék.

    Mert szép is az: a magasság s mélység
    peremén
    táncolni, keringőzni kecsesen,
    könnyedén.

    Megbűvölten csodáltam én is ez
    ördögi, víg
    kenyérkereset szórakoztató,
    új cseleit.

    És értettem már az egész táncos
    ceremóniát:
    ki-ki megfogta véle a maga
    kis vagy nagy halát.

    De nem bántott e szép haszonlesés,
    csak akkor szomorodtam el,
    mikor a tenger birkózni kezdett
    a szelek seregeivel,

    s a sirályok, ó, a sirályság, össze-
    s szétriadt;
    jóllakottan és veszekedve keresték
    az árbocokat.

    Tágult, s majd elfért egy vitorlában
    az egész láthatár.
    Nem volt köztük egy égre kiáltó bátor
    viharmadár.

    VálaszTörlés
  33. Ez meg a másik...

    Áprily Lajos: Kis fenyőfa

    1
    Én lankadó virágot
    ma nem hozok neked,
    még sorsgúnynak vehetné
    tövises életed.
    A szép tavaszt kivárom,
    a langyos felleget,
    s elcsöndesült fejedhez
    fenyőfát ültetek.
    Egyetlenegy fenyőfát
    a névtelen sokért,
    a fenyvesekbe rejtő
    kirándulásokért.
    Áldások erdejéért
    szerény emlékezés,
    egyetlenegy fenyőfa
    kevés, nagyon kevés.
    De gyantás rejtekéből
    a mult sóhajt reám,
    kagyló ölén tovább zúg
    a tenger-óceán.
    S ha majd távol havasról
    vadízű szél suhog,
    egyetlenegy fenyőfa
    rokon zúgásba fog.
    S az illatos viharban
    tán én is ott leszek:
    Apám, üzennek értünk
    a zúgó fenyvesek.
    Felhő suhogva hajlik,
    ezernyi tű remeg -
    s egyetlenegy fenyőben
    felzúg az életed.
    2
    Kis tövét a földbe tettem,
    zsenge szállal ágazót,
    öntözgettem önfeledten
    s így hullattam rá a szót:
    Kis fenyőfa: könnyű lándzsa,
    sok nyilacska - nőjetek,
    gyenge sarjatok ne bántsa
    lombriasztó förgeteg.
    És ha nedvet ösztövéren
    vén föld nem tud adni még,
    szálljatok le mély gyökéren
    megkeresni holt szivét.
    Annyi élet, annyi álom,
    annyi holt vágy szunnyad ott,
    szívjatok fel szomju szálon
    színt, erőt és illatot.
    S elmulásnak barna szárnya
    futni fog majd tőletek -
    mulandóság ostromára
    kis fenyőfa, büszke dárda,
    sok nyilacska - nőjetek.

    VálaszTörlés
  34. Most felfedezem a szépeket...imádom az irodalmat...
    http://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0

    VálaszTörlés
  35. Ha beütöm google-be a Sicu szót,ilyeneket dob ki a gép:
    "Magyarország,Állatok" XDDDDDDD
    A si-cu (Shih-Tzu) azon három kutyafajtának egyike, amelyet "oroszlánkutyának" is neveznek.A modern si-cu az ősi tibeti kutya és a kínai pekingi kutya keresztezéséből született. A haszonkutyák közé tartozik.
    Jellemzők:

    Fehér homlokfolt,fehér farokvég,türcsi orr.

    Mozgásigénye kevés.-(MIIIII?????)

    ápolásra szorul a szőre. -(Igaz,Vera?:D)

    Nagyon ráérek,mi?:)

    VálaszTörlés
  36. Bocs h telebaszom a blogot...

    http://www.youtube.com/watch?v=iEqpdSKdpxs

    VálaszTörlés
  37. Óh szív! Nyugodj!

    Fegyverben réved fönn a téli ég,
    kemény a menny és vándor a vidék,
    halkul a hó, megáll az elmenõ,
    lehellete a lobbant keszkenõ.
    Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
    helyezkedik a csontozott uton;
    kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
    zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
    De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
    mint egykor melléd: mellé leülök.
    Bajos szél jaját csendben hallgatom,
    csak hulló hajam repes vállamon.
    Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
    szerelem szólal, incseleg felém,
    pirkadó madár, karcsu, koronás,
    de áttetszõ, mint minden látomás.

    József Attila


    http://www.padlas.hu/versek.html

    VálaszTörlés
  38. Ó, hogy rohadjon meg ez a tetves szarfoshúgy, hátulról szárazon seggbebaszott anyaszomorító geciláda!!! Hát elszállt, amit írtam... :@@@@ HOgy az ég szakadna rá! Buzi szar! Na ha lehiggadtam, újra beírom, ha lesz még időm. :D

    VálaszTörlés
  39. Nagytakarítááááááás!
    Hulla fáradt vagyok amúgy.
    Ma minden gyereknek izomláza volt a tegnapi tesitől.:D

    VálaszTörlés
  40. A mai vers:

    Áprily Lajos
    A ragyogó madár

    Kerested erdőn, bérceken,
    fiatalságtól részegen.
    Álmodtad és tudtad, hogy él,
    különb madár a többinél:
    elorzott minden drága színt,
    smaragdot, türkizt és rubint,
    szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
    begytollán bíboros szalag,
    a kékcsókánál kékje szebb,
    a jégmadárnál ékesebb.
    Véredben él, álmodban ég,
    egyetlenegy gyönyörüség.
    S míg mohón űzte két szemed,
    futott, futott az életed...

    S mikor fejedre hó szitál
    s szemed téveszti már a színt
    s a fényt nem bírja már
    s a szép már nem dédelgeti:
    egy suhogó hang meglegyint,
    s tapogató kezedre száll
    s káprázó tollát kelleti
    a ragyogó madár!

    VálaszTörlés
  41. Jól nyomod Szeszti!
    Na mi ez a nagy verselés? :-D
    Én punnyadok! :)

    VálaszTörlés
  42. Tééényleg!!!!

    Kosztolányi Dezső:
    Köszöntő! Ilona

    Kedves Ilonák, Ilukák, Icukák, Ilikék, Iluskák,
    Kedves névnaposok,

    Kedves szülinaposok!

    Sok szeretettel köszöntelek Benneteket –

    kívánva az ünnepeteken minden szépet és jót!

    Kosztolányi Dezső

    Ilona

    Lenge lány,
    aki sző,
    holdvilág
    mosolya:
    ezt mondja
    a neved,
    Ilona,
    Ilona.

    Lelkembe
    hallgatag
    dalolom,
    lallala,
    dajkálom
    a neved
    lallázva,
    Ilona.

    Minthogyha
    a fülem
    szellőket
    hallana,
    sellőket,
    lelkeket
    lengeni,
    Ilona.

    Müezzin
    zümmög így:
    "La illah
    il' Allah",
    mint ahogy
    zengem én,
    Ilona,
    Ilona.

    Arra, hol
    feltűn és
    eltűn a
    fény hona,
    fény felé,
    éj felé,
    Ilona,
    Ilona.

    Balgatag
    álmaim
    elzilált
    lim-loma,
    távoli,
    szellemi
    lant-zene,
    Ilona.

    Ó az i
    kelleme,
    ó az l
    dallama,
    mint ódon
    ballada,
    úgy sóhajt,
    Ilona.

    Csupa l,
    csupa i,
    csupa o,
    csupa a,
    csupa tej,
    csupa kéj,
    csupa jaj,
    Ilona.

    És nekem
    szín is ez,
    halovány
    kék-lila,
    halovány
    anilin
    ibolya,
    Ilona.

    Vigasság,
    fájdalom,
    nem múlik
    el soha,
    s balzsam is
    mennyei
    lanolin,
    Ilona.

    Elmúló
    életem
    hajnala,
    alkonya,
    halkuló,
    nem múló
    hallali,
    Ilona.

    Lankatag
    angyalok
    aléló
    sikolya.
    Ilona,
    Ilona,
    Ilona,
    Ilona.

    VálaszTörlés
  43. Ugye nem gáz,h írok verseket ide?:)
    Úgysem ír szinte senki semmit.:(
    Pangás van.

    VálaszTörlés
  44. Na faszom. Akkor leírom, azaz rekonstruálom, amit akartam, még délben csak az a buzi lefagyott.
    Köszi Sicu a rögtönzött kultúrkört! :) Szóval én másnapos vagyok, ugyanis tegnap szülinapi pincebuliba vittek el. :) Egy borospincében volt a banzáj, az egész mint egy lakás, nagyon adta. Sikerült bemutatkoznom, mindenki lehidalt tőlem... xD De csak a szokásos, adtam magam, vigyorogtam, osztottam a hülyeséget, 5 perc alatt mindenkit leoltottam, gumimaciskodtam, ami kell. :P Volt ott minden, máglyarakás, tűzugrás, borszívás, táncparkettre hányás, egymás haját fogás, krumpli korommáégetés és evés, táncolás, seggre szmájlirajzolásxD, gumimaciskodás, magukbólkivetkőzöttfiúkfelöltöztetése, pálinka decispohárból ivása, meg ilyen nyalánkságok... :D Kurvajóvolt. :) Nem akartak hazaengedni... :D Azt mondták, olyan jó arc vagyok, maradnom kell. :))) Tök jó fejek voltak, jólesett. Most megpróbálom kiheverni, 30 órán keresztül nem ettem, most zabáltam nemrég... :D Na csóóók!

    VálaszTörlés
  45. Szesztikém...Te egy állat vagyol!!!:D GRAT!!!

    Ma nagyon jó dolog történt.
    Reggel az egyik szülővel beszélgettünk pár szót a csoportszoba ajtajában.
    Elmondta,hogy mennyit áradozott otthon a kisfia(Gergő),aki a csoportomba jár,hogy milyen jó dolgokat csinálunk,meg mennyi mindent tanítok Nekik.
    Elújságolta,hogy tegnap megtanítottam cipőt kötni és ma fűzős cipőt akart felvenni,nem tépőzárasat.:)
    Azt is mondta,hogy milyen jó volt a torna és megmutatta otthon,hogy miket csináltunk.(Jelzem,ez egy olyan kisfiú,aki dongalábbal született-ez e boka betegsége,ortopédiára is jár-és nehezen mozog) Szóval ez egy nagyon nagy érdem,hogy ezt értem el nála.
    Elmondta,hogy Gergő csak akkor szeret óvodába jönni,ha én vagyok a délelőttös,akkor nem mondja sosem,hogy "Nem akarok óvodába menni".:)
    És minden nap rólam áradozik,h miket csinálunk.Tegnap este álmában is engem emlegetett.:)
    Annyira jó volt ezeket visszahallani.Nagyon sokat dobott ez az önbizalmamon,hogy igenis sokat nyújtok Nekik és fontos,hogy ott vagyok Velük és nagyon hasznos,amiket csinálunk.
    A gyerekek a legfontosabbak a világon!Olyan jó Velük összedolgozni,cinkoskodni,bújócskázni,fogócskázni...mindent jó Velük csinálni.És érezni,ahogy szeretnek,az a legjobb érzés a világon.
    Imádom Őket!Velük megtanulom elfeledni a gondjaimat (ha vannak),ha valami bánt észreveszik és jönnek vígasztalni.A legjobb barátaim Ők.Olyanok,mint Ági bnőm.:)
    Egyszerűen jó rájuk nézni,az őszinte kis szemükbe,tudni,hogy mit gondolnak,ismerni Őket annyira,hogy tudom,mi lesz a következő szavuk...egyszerűen ha rájuk nézek,minden gondom elszáll,mert azt sugallják,hogy milyen szép az élet.Jó nézni,ahogyan a kis testük és agyuk fejlődik és megtapasztalni Velük minden fejlődési szakaszt.És amikor azt mondják a szemembe:"Móni néni,Te vagy a legjobb óvónéni" majd szorosan átölelnek...szóhoz sem tudok jutni,csak hagyom,hogy öleljenek,mert ez tölt fel.
    Amikor majd elballagnak...tuti bőgni fogok.:(
    Jajj,elérzékenyültem.

    VálaszTörlés
  46. "Aki nem vak,annak tiszta a kép:
    Vesszen az ember,éljen a gép!"

    VálaszTörlés
  47. Basszus Sicu... Rendesen könnybe lábadt a szemem. :) Te óvónéninek születtél! Olyan büszke vagyok Rád! És olyan jó volt olvasni, amit írtál... És örülök, hogy megtaláltad, amit szeretsz csinálni! ;) Imádlak! :)

    VálaszTörlés
  48. Annyira odavagyok ezért a számért gebg!!!! Vasárnap óta ezt tolom,é s magamban is ezt éneklem, nem bírok leszakadni róla! :D
    http://www.youtube.com/watch?v=SBcADQziQWY

    Gecijóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  49. Én meg a TCS-től a Csak lazán-tól vagyok oda!!!

    VálaszTörlés
  50. Részegen nagyon szar dolgozni. Pláne, hogy péntek van...

    VálaszTörlés
  51. Sziasztok Drágáim!

    Nagyon megható sorokat írtál ide Sicu! Büszke vagyok rád , hogy haszos része vagy a társadalomnak. Szerintem rajtad kívül ebbe a brigádba senki nincs ilyen. Itt mindenki csak azéé dolgozik, hogy legyen it elinni:D:D:D
    Na...a viccet félretéve tényleg büszke vagyok.
    A kisfiú erotikus álmait pedig nem kéne félremagyarázni:D:D
    Bernie! Veled mi van máá?? Szesztikém! Veled meg úgy váltunk el hogy nem is emlékszem. Úgyhogy találkozzunk má, hogy legyen mire emlékeznem:D
    Lacifaszi? Veled? Gyerek jön? Házasság?:D:D:D:D
    Na jó leálltam.
    Móni néni a legjobb óvónéni!!!
    Laci ne tünnyééé el!
    Bernie! Holnap megyek orvosira 11:20-ra, szerdán meg 9-re.Majd dumálunk.
    Szeszti egézségedre!!!!!!
    Lompy bocsi, majd beszélnk.

    Csokika

    VálaszTörlés
  52. Na Trolikám, szépen "végigmentél" mindenkin... :D
    Egyébként mi úgy váltunk el, hogy én egy kicsit javítottam a nemlétező karórámat, te meg elvitted Sicut a vonathoz, hogy ne essen baja. :D És akkor kiabáltál, hogy szia Szesztiiii!!! De nem nagyon voltam reakcióképes állapotban... :DDDDD De szombaton Pesten leszek, úgyhogy... :P Majd hílak barátom! :) Vagy többiek? ;) Egy lájtos iszóka-pletyóka? :D

    VálaszTörlés
  53. Teremp - teremp

    Na itt vagyok! Jól van Trolikám...találkozunk! ;) Én emléxem mindenre, mondjuk én nem is iszok soha, mert egy büdös nagy csicska vagyok! Mostanában már néha iszok egy kis Colát, vagy Fantát! De csak ennyi! Azt akarom, hogy legyen egy nagy büdös Komodói varánuszom, és akkor azt etetném, meg minden. De amúgy meg csak ha úgy nézzük is a dolgokat, akkor még mindig ott van az hogy egyszer lehet meg kell majd foltozni azt a kabátot, hogy ne essen be az eső rajta! Lacikám drágám tényleg hol vagy? Nincs neked internettyed te héliumfejű fasz! Na egyenlőre most így állnak a dolgok...

    Hmmmmmmm..... :-D

    SZIASZTOK

    VálaszTörlés
  54. Csősztök!
    MEGVAAAAAAN A JOGSIIIIM!
    Ma mentem érte a Postára!Annyira boldog vagyok gebg!!!!!
    A kocsikám is készül,itt tekinthetitek meg,de még lesz rá festve ez-az.Jövő7re lesz kész fényezéssel együtt!:D
    http://kep.tar.hu/buksicu/50658197/39143080#2

    ÁLLAAAAAT!!!!!Igazi Stoner autó!
    Lacikááánk mióta házas életet él,a család az első és egyetlen!
    Apropó!Remélem,mindenki látta az MTV-s Zorallos-börtönös alakításomat!
    Ha nem,akkor tessék:
    http://premier.mtv.hu/Rovatok/Kekfeny.aspx
    (okt.26-i előadás,27.perctől!)
    Trolikám,ezért is büszke lehetsz rám!:)
    Amúgy köszönöm az elismerést,nagyon jól esett!Meg az is,h elkísértél a Keletiig!Tudod,Losy nem vette volna a lelkére,ha valaki megbaszott volna!:D XD (Már az ő szavaival élve)
    Meg tök jó,h végre írtál egy hosszabbat is!

    Ma meg arcfestés volt az oviban.:) Én is festettem arcokat,meg az enyémet is kifesttettem.Majd erről is töltök fel képeket,meg Horváto.-ról is,mostmár van hozzá technika,csak idő nincs.

    JÁROK KANGOO JUMS EROBIKRAAAA!!!
    Tudjátok,ilyen speciális ugrálós cipőben kell ugrálva erobikozni!
    Állat!A felért egy 2,5 órás TCS koncerttel!
    Nagyon bejött, a csaj aki tartja nagyon hangulatosan nyomja!Igazi Sicunak való torna!Csak hogy formában tartsam magam!:)

    Gyerekek!Ma először éreztem a tél szagát ebben az idényben.És olyan jól esett.Tudom,Ti többen nem szeretitek a telet,de én téli gyermek vagyok,talán ezért van az,hogy én igen.:)
    Már karácsonyi ajándék kommandókat tartok...:) Olyan izgi!Imádok ajándékozni!!!

    Holnap go moziba az Arénába a Szuperbojz c. filmre 17:45-kor.:)
    Csóóóóközön!

    VálaszTörlés
  55. (Javítás:Kangoo jumps)

    Ja,ma meg vettem két Kinder tojást és véééégre HAPPY HIPPO VOLT BENNÜK!Sikerült!!!:)
    Meg sütöttem pizzát,meg csináltam paprikába töltött körözöttet jó hagymásan!Imádom az összes hagymát!:)Főleg a fokhagymát!Engem utálnak a vámpírok!:)

    VálaszTörlés
  56. Ja,a 7végéről nem is írtam:
    Pénteken Szlovákiában voltunk a Kalapáccsal,ott is aludtunk egy kisebb Hotelben.Este bulit csaptunk a mi szobánkban (természetesen csak én voltam "lány").Bepálinkáztunk és Lacival ketten kidőltünk ( a jó vandéglátók) keresztben az ágyon ruhástól és reggel ugyanúgy keltem.Full állat érzés volt,olyan volt,mintha egy percet aludtam volna,de az egyik pillanatban vannak még körülöttem emberek és sötét van,a másikban meg csak a romok körülöttem és világos.:)Na de biztos nem kell magyarázni.
    Másnap meg indultunk Gyöngyösre,megálltunk Miskolcon pénzt váltani,meg enni.Írtam is Szesztinek.
    Gyöngyösön is jóóóó' bebsztunk,itt a vége fuss el véle.
    Véget ért a móka mára,zárul Sicu mókatára.:)
    Jóóóócccakááát csöppjeim!

    VálaszTörlés
  57. Jah...a múltkori buli annyira fasza volt!
    Alig basztam be...XD Csak a szokásos módon...:)
    Lompyvan odabasztunk a táncparketten is!:)
    Szeretlek Titeket nagyon!;)

    VálaszTörlés
  58. Na szép kis buli volt akkor!
    Mi meg most kedden nyomtuk az Aftermusic-ban,
    az is elég szép volt! Aránylag jó buli volt!
    Nagy bebaszás mondjuk nem volt, de jó volt! :-D
    Most meg áll az élet! Meló meg minden! Troll-R -rel basszuk neki ezerrel! :) Na ennyi! Szesztikém csendben vagy! ;-)

    VálaszTörlés
  59. Fhúúúúú
    Vera állat kontyot csinált nekem!
    Nagyon fasza lett!Holnap Szombathely Kalapács,szombaton meg jön Anyukám Ecserre.
    :)
    Ütős kis 7vége lesz!:)

    VálaszTörlés
  60. Sicu! Nagyon állat lesz a skodádon a Csőrike!!!!!!!! Atomstoner! ;)
    Jaja, Börnikém, csendben vagyok, ment ameló ezerrel, de szombaton pesten leledzek, majd csörgök. :) Itt most csend van és hullaszag, betegeskedés, meg pénztelenség miatt. :( De majd bepótolom. :)
    Puszi nektek!

    VálaszTörlés
  61. Ájj... akkora buzik vagytok. :( Troli nőzött, Börniék otthon.. Én meg Pesten leledztem egyedül.... :( Tök jó lett volna találkozni. Na mindegy. MAjd legközelebb. CSók az orcátokra!

    VálaszTörlés
  62. Legközelebb Szesztikém! :-D
    Troli meg egy büdös kis csicska majom!
    Hahahahahaha
    Mosik baszdmeg, de ááá a faszom ki van vele! :-D

    VálaszTörlés
  63. Na csumper mindenkinek!
    "Elhagytam az oldal címét basszátok meg.."
    Csütörtökön ki jön Corvinra. Turbó lesz meg Óriás! 800 huf,kezdés 21:30!
    Troller hozzád megyek v.melyk nap.Előtte hívlak.Pénteken lenne a legjobb,akkor vinnék v.mit:-)!
    Berni,Lompy hozzátok is holnap-holnapután.Most meg Szekszárdon nyomom.Jó erre a
    birsalma pálinka meg a bor. Sicu én premiered láthattam! A kocsid viszont még nem!!!
    Szesztilkém arról én is lecsúsztam.
    Bekék borozni.

    VálaszTörlés
  64. NAAAAAAAAAAAAAAAAA!
    Lac!Te itt?:)
    Nah basszus a 7vége olyan volt,amilyennek terveztem.:)
    Pénteken Szombathelyen voltunk a Kalapáccsal...írtam is körüzenetet Lacnak,Losynak,meg Neked,Szesztikém...:)
    Szombaton meg jött Anyukám,meg még egy páran...főztünk-sütöttünk...bebasztunk...:)
    Vasárnap meg döglöttünk.
    Állat volt,m Szombathelyről szombat reggel 7-kor értünk haza,Anyuért meg fél10-re kellett menni Monorra...szóval 2 órát aludtunk,ami tnap jött ki rajtam.
    És tnap még elmentem este Kangoo jumps-ra is.:) Pénteken is megyek.
    Ma meg tesit tartottam a gyerekeknek...a rövidített tesim 1 óra volt...:D
    Szombaton Zorall lesz a Dürer-kertben.
    Jövő7en pénteken meg ROAD A WIGWAMBAN!!!!
    Számítok a Stoner-team megjelenésére!!!
    Másnap meg Rock and Roll Swindle lesz a Wigwamban...lehet ott alszok.:)
    Na csóóóközön!!!

    VálaszTörlés
  65. Pangás van?
    Jön a téli depresszió,vagy mi?:)
    Nekem most festette a hajam fehérre Vera...:)
    Alkalmazkodom a télhez!Várom a meghitt Karácsonyt, az ajándékozást és az ezzel járó izgalmakat,meghittséget,romantikát...:)
    Áh...

    VálaszTörlés
  66. Ha én fiú lehetnék...
    http://www.youtube.com/watch?v=0_31LTfR2QU
    :)))

    VálaszTörlés
  67. Pffff meghitt szar kamu ünnep, mit szeretetnek stituállnak de, közben biznisz! És nincs nyitva semmi, meg nem lehet semmit csinálni! Meg ajándékozás, amit igazából bármikor megtehet az ember! Sicu! Ez nagyon rossz! :-D Izgalmak karácsonykor? Te hülye vagy! Jujj leesik a hó, meg hideg van...de jóóóóóóóóóó! pfffff :-D
    Nem ünneplem a karácsonyt, mert mocskos zsidó ünnep! Várom a nyarat! Vááááááááááááá

    VálaszTörlés
  68. Börni! Most mondd, hogy a tavalyi karácsony nem volt jó! :D A lábasból zabált halászké, meg hajnal 5-kor üvölteni Trolinak, hogy boldog szülinapooooot!!! :DDDDDDDDD És egyáltalán nem volt klasszikus karácsony. :) Kaptatok ajándékot, meg együttvoltunk. :) SZerintem kurvajó volt. :)))

    VálaszTörlés
  69. Na jól leoltottál,hééé!:)
    Én akkor is szeretem és akkor is fasza Stoner bulik lehetnek és vannak és lesznek is!!!:)))) És punktum!Hülye aki a zsidókra gondol ilyenkor!Szarom le őket!Én a szeretteimre gondolok és Velük vagyok.Na ennyi!Csicskák!:D :)))
    Most meg hagymalevest főzök,meg rántott karfiolt,krumplipürét,meg csináltam paprikába töltött körözöttet.:)))
    Csőőősztök!
    Holnap Zorall Dürer kert,jövő7 pénteken meg Road lesz a Wigwamban!!!És megyünk a kolleginámmal!Ki csatlakozik?

    VálaszTörlés
  70. És akkor most go Zorallinázni egy kicsit...Lacival stúdiózunk az új stúdiónkban...énekelek...de előtte egy jó horvát fügepálesz bátorítóként...:D
    Fincsi lett a kaja.:)
    Szesztikém bocs h nem csöngettelek,de rohantam egész nap!
    Szeretlek vörös ribi!:D

    VálaszTörlés
  71. Jóvan Sicukám, tudom, hogy olyan vagy Te is, mint aki kerozint reggelizik... :D Majd dumálunk! Én ma Mobilmániára megyek, Rudán Joeék vendége vagyok, atom lesz! :P ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS MEGVETTEM A JEGYET AZ ALICE IN CHAINSREEE!!!!!!!!! Olyan boldog vagyok gecc, nagyon be vagyok sózva, meg zsongva!!! :))) Na csókszi nektek!

    VálaszTörlés
  72. Szesztikém,akkor csapatjuk a PECSÁBA :-)))!!!

    VálaszTörlés
  73. Hú,gyerekek!
    Nemrég eszméltem arra,hogy ki vagyok száradva, meg remeg a kezem...:D
    De mostmár szól a TCS és baszom neki!:)))))
    Mindjárt nézek Hupikék Törpikéket!A "reggeli" mese nem maradhat el hétvégén!:)

    Miközben ezeket írom,odabaszok:
    http://www.youtube.com/watch?v=HKhhlUdskwc

    Gyerekek!Imádom a másnapot!
    Imádom,ahogy a lemosódott szemfestékkel és még a tegnapi pia ízével a számban itt ülök és Veletek osztom ezt meg.Az ablakon besüt a nap,üvölt a Danko Jones.
    Mindjárt rendbe kell hoznom magam,mert megyünk egy haverhoz "bulizni".:))))))

    Most meg muszály ugrálnom egyet!Bocs!
    http://www.youtube.com/watch?v=nDPIFI5ByOs&feature=related
    :))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  74. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  75. Fhúúú geci... Annyira fosul vagyok... :D Minnyá hányok... Odabasztunk tegnap neki rendesen. :)))
    Lacikaaaa!!! Gyüssz Chainsre???!!! Wáááá!!! Akkor ezt hangoljuk má majd össze, nincs kedvem egyedül menni! :)))
    Na jó, visszafekszem, ülni se tudok... xD Cupp!!!

    VálaszTörlés
  76. Na újra! :)

    Mi is odabasztunk pénteken, Lompy-val, meg Laciékkal! Stevie-nél házibuli volt...Gondoljátok! Hehe
    Lomoyval reggel 09:30-ig nyomattuk...Pfffúúú kemény volt! :-D Most meg szar semmi van. Itthon gubbasztok, és basztatom a gépet!
    Asszem ennyi!
    Hey-hey

    VálaszTörlés
  77. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!
    Tegnap is voltam Kangoo-n.:)
    Nincs is tőle izomlázam.:)Pedig elhihetitek,nyomom ezerrel!:)
    A sok TCS koncert és egyéb Stoner bulik és fesztek megedzettek.:)
    Utána mindig olyan feszabadult és friss vagyok.:)
    Koreográfiát tanultunk be nov.29-re(vasárnap) a Kangoo napra!
    9:30-tól előadjuk az Arénában a betanult cuccot,10:30-tól meg a rekordkísérlet lesz,hogy minél többen Kangoozzunk együtt.:)
    A 800 eddig a rekord,most kb 1000 embert akarnak összehozni.Majd figyeljétek a TV-t,hátha én is benne leszek ismét!:D

    PÉÉÉÉNTEK ROAAD!!!!!!!Ki jön?
    Hagyjátok a faszba Alice in Chains-t!:D

    VálaszTörlés
  78. Sicu! Kapjad be, jó! :D Szerintem a Roadosok is, ha tehetnék, inkább odajönnének, mint a buzi WW-ba... xDDD

    VálaszTörlés
  79. Mi a faszom az a Kangoo???
    Az A.I.C.-nál biztos szarabb!!! :-D

    VálaszTörlés
  80. Jó Reggelt! :D Ma reggel egy igen kedves smst kaptam, amikor bekapcsoltam a telefonomat... Sicu totál bezsongva közölte, hogy milyen csodálatos napra ébredtünk, hiszen ma Alice In Chains, meg Road... :DDD Aztán közöltem vele, hogy nagyon drága, de egy héttel elnézte... xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD De olyan aranyos volt, tisztára feldobta a napomat ez az sms! Bár amikor olvastam, majdnem kiköptem az ablakon a kávét a röhögéstől...:D
    Lacika! A Kangoo egy olyan ugrálós sport, vagy mi, ahol gumimaciskodni kell, csak nem részegen a pusztában mezítláb (ahogy szoktuk...:D), hanem valami speciális eszközzel a lábadon, ami rugózik. :) Étted? :D
    Vera! Rájöttél már a jelszavadra? xD Nagyon ügyes legyél ma!!!!!
    Na csókszi nektek, melózni kell. :/ :*****

    VálaszTörlés
  81. Jah, Vera! Holnap van az egésznapos nagy nap! :)))) Szóval akkor holnapra egy kalappal! :D

    VálaszTörlés
  82. Lacika! Majd rádcsörgök koccanás, és együttalapozás ügyében HÉT nap múlvaaaa!!!!!! :DDDDDD

    VálaszTörlés
  83. óióióióióióióióióóóóóííííóóóóóóóóóóó!!! Meg vagyok bolondulvaaaaaaa!!! :D Péntek van!!! Egyedül vagyok a melóhelyen és ezt baszom neki cd-ről, tök hangosan.. :P http://www.youtube.com/watch?v=XjPIRm7PjZw Most Sicuskodok, megszálltam a blogot,... :DDD

    VálaszTörlés
  84. XD
    Hát igen,pedig meggyőződésem volt, hogy ma van A.I.C.!:D
    De utána Szeszti írt egy sms-t,hogy adjam át Verának,h sok sikert mára a vizsgához!:D
    Mondom az meg holnap lesz!:)
    Úgyhogy ma mindketten időzavarba kerültünk!:D
    Két hülye!
    9-kor találkozom egy barátnőmmel (3 gyerekes családanya,32 éves) a Blahán,és GO ROAD!Utána majd jön a kolleginám a Wigwamba utánunk,mert Ő meg szalszázni lesz előtte.:)
    CSAJBULIIIIIIIII!!!!!Fhú,ezek is állatok ám!
    Most meg megyek epillálni,meg kifestem a körmöm pirosra.Hajat nem mosok,mert holnap lesz a kontyvizsga is és akkor nem lenne jó állagú a hajam. XD
    A szám is piros lesz és majd üvöltöm teli torokból a koncert utáni buliban, hogy OLYAN VÖRÖS A SZÁD!!!!:D
    Állat lesz a buli,basszus!
    Lac!
    A Kangoo nagyon állat sport, olyan nekemvaló!Ugrálni kell folyamatosan egy órán keresztül, és mindenféle dögös koreográfiát tanulunk be.Koncertekre is szabadalmaztatni kéne a kangoo cipőt!XD
    Nah akkor TCS be,kééészülőőőődééés!:))))
    Laci már elment Zorallra, Dunaújvárosban lesznek ma.Holnap meg a Wigwamban.XD

    VálaszTörlés
  85. Induljon hát...
    VÉÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    http://www.youtube.com/watch?v=Xie67b-Sh_0&feature=related

    VálaszTörlés
  86. Elcsábítottam mégegy bnőmet!Nettyt!!!!!!Lemondta a ma esti melóját!YEEEEAAAHHH!!!!!!
    Fhujjj de gusztustalan ríííszeg leszek ma!!!!:D XD
    NYISD KI A SZÁD,ÜVÖLTSD,HOGY KAPJA BE A VILÁÁÁÁG!!!!!!!!!!!!!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    FUCK AND ROLL!!!!!

    VálaszTörlés
  87. SZAPPANOPERÁÁÁÁÁK...POSZERHŐŐŐŐŐSÖK!!!!
    SÁÁÁLÁÁÁLLLÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    VálaszTörlés
  88. "A végén persze győz a jó, a gonosz megfizet mindenért!!!!"
    Az élet egy mese...és igenis VAN "Boldogan éltek, míg meg nem haltak!" !!!!!
    :)

    VálaszTörlés
  89. "Szép a szőke, gazdag a barna,
    A vörös a csúnya, nekem mégis ő kell!" :DDDD Ennyi... :P MERTMAMÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGNEMITTUNKSHEMMMMMIIIIIT!!!! NEMMEEHEEEEEEEEEEEEETEZÍÍÍÍÍGYTOVÁBBBBB!!! :DDDDD

    VálaszTörlés
  90. Szesztikém,készülj!
    Elő kell melegítenünk.
    Sicu,mostmár vágom.De miért nem Kangoo-roo???
    Gratula Vera! Ügyes vagy! Zsolti fejét már láttam is! Jó lett! Mikor érsz rá? (fodrászkodni)

    VálaszTörlés
  91. Hajajj, Lacikám, én már úgy fel vagyok készülve, hogy ihaj! Be van sózva a kis picsám! :DDD Sűrű lesz a hetem, ma is szakest, holnap is, csütörtökön rápihenés, pénteken INDULÁÁÁÁÁS!!!! ;))) RÁKKENDROOOOOOLL!!!! Alig várom! ;P

    VálaszTörlés
  92. Húúúú emberek! Basszátok oda neki a Chains-t!
    Nagy lesz! Vááááááááááááááááááááááááááááááá

    VálaszTörlés
  93. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ
    Nah, Gyerekek!Nem volt egyszerű ez a 7vége sem!
    Hát, ugye pénteken Roadon voltunk, 4-en csajbulit tartottunk...Netty(ismeritek), Mariann(Kalapács rajongó, 32 éves, 3 gyerekes családanya), és Vali( kolleginám, a Csiga-biga csoport óvónénije, 26 éves),naaaaa meg én...
    És...csúszott a VBK...Mariannak leginkább...jött érte a férje 1 óra körül...mi kikísértünk egy szár topban, énekelve,h "Nyááár van", Mariann már beszélni sem nagyon tudott...XD
    Mi 3-an még visszamentünk...éééssss úúúúúúúúúú
    Roadék felhívtak minket pálinkázni...és képszakadás...vagyis csak a főbb dolgok rémlenek...hogy a kolleginám hány egy zacskóba az öltözőben...aztán hogy kidobom a zacskót az ablakon...majd hogy fekszem a buszmegállóban egy padon és pörög minden (az elmeséltek alapján el is aludtam egy 10 percre...), utána az van meg,h hányok valami árokparton...Netty meg Vali dumálnak hozzám és röhögnek nagyon...és utána ahogy a buszon zötyögünk és baszott szarul vagyok, és Valiék aggódnak miattam és ezért elkísértek a Blaháig..én meg mentem a Keletibe...hogy dögrészegen sprintelek a vonathoz az 1-es vágányra,mert 1 perc van indulásig. Szerencsére Laci már a vonaton volt,koncertről jött haza,így megállította.:)
    Aztán valami rémlik a vonattól hazáig sétálásból, hogy Laci vonszol...:D
    Húúú nagyon szarul voltam másnap.11:30-kor keltem, m mentem Verához és még rendbe is kellett tenni magam.Zuhanyozás közben vettem észre, h tele vagyok rajzolva szivecskékkel, meg alá vagyok írva...rémlett, h mintha Roadék dedikáltak volna..XD...
    Mondta Vera, h 3-ra menjek, de én a biztonság kedvéért 2-re mentem...5-ig nem is kerültem sorra. Azt hittem, megpusztulok.:)Ott józanodtam ki, mert mikor elindultam, még rendesen be voltam rúgva.
    Vera eszméletlen szép kontyot csinált, mindenki csak ámult-bámult és olyan jó volt látni, h mennyire örül!!!
    Fél 7-kor indultam el a Wigwamba, ahol táncoltam sokat, de egész este csak egy 2/1-es VBK-t tudtam lenyomatni...de majdnem hánytam attól is.:) Jó arcokkal zúztunk...Csányi Szabival többek között...meg egy csomó vendég volt...Csordás Tibi, aki alig állt a lábán...Abaházi Csaba,Csipa, Endy (Hooligans) meg még egy jópáran.
    Szombaton páran kicsit furán néztek rám...többen voltak, akik előző este is ott voltak és láttak...XD
    Nah a vasárnapot végigaludtuk.
    Hétfőn voltam Kangoo-roo-n.:D Állat volt.
    Most meg mindjárt sütök palacsintát, meg tócsnit.

    JAH!!!
    PÉNTEKEN BALASSAGYARMATON LESZ ROAD MEG KALAPÁCS!!!!!!!!!!!!!!!!!!:))))))))
    Alig várom!"Játszuk el azt, hogy nem volt még elég...!"
    ODABAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAASZ!!!!

    VálaszTörlés
  94. Höhö... :) Én beszéltem szombaton Sicuval, olyan hangja volt, mint aki nem mer normálisan beszélni, mert szétszakad a feje a saját hangjától is... xD Ahhh... Már csak KÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉT nap!!!!!!!!!! Be vagyok zsongvaaa!!! :)

    VálaszTörlés
  95. Jah, most nézem, enyém volt a 100. hozzászólás... :DD ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!! HOLNAAAAAAAAAAAAP!!!!!!!!!!!!! Alig várom gecc, belehalok!!! :D

    VálaszTörlés
  96. Húúúú,Szesztikééém!:)
    Biztos állat lesz a koncert!!!
    Mááááá én is be vagyok zsongva, m holnap Road is lesz Balassagyarmaton!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Holnap is gyönyörű napra virradunk!!!
    Most meg full el van fáradva az agyam, m tegnap is meg ma is továbbképzésen voltam.
    Tegnap 2 előadást hallgattam végig munka után.Az első a "Születésélmények lenyomata", a második a "Kompetenciafejlesztés" volt.Ma meg nevelés nélküli munkanap volt és délelőtt voltam továbbképzésen, ott meg a Zenei oktatásban való tanulási készségek fejlődéséről beszéltek.
    A Születésélmények lenyomata volt a legérdekesebb, hogy igazából a gyermek mindent tud, hogy még a fogantatásra is emlékszik, csak mindezt a saját szókincsével mondja el.Ti is emlékeztetek rá kiskorotokban, sőt a megfelelő módszerekkel még ma is elő lehet hozni a születésélményeiteket.Akármilyen hihetetlen is.Mindezt gyermekrajzokkal mutatták be. Nagyon tetszett.
    De az is érdekes, hogy a kognitív folyamatokra (figyelem, emlékezet, gondolkodás,képzelet,stb) mennyire hat a zenetanulás.És hogy vastagszik a kéregtest,akár 25%-kal.Sőt a két agyfélteke mozgásszervező régióit összekötő részek növekedtek.És ez nagyon fontos egy kisgyermeknek.Szóval minél hamarabb vigyétek majd el a gyereketeket valamilyen hangszeren játszani, (főleg zondora, fuvola, ilyesmi), mert hihetetlenül hasznos a zeneterápia!
    Nah ennyi az okoskodás, tele van a fejem most minden effélével és tökre örülök, h ilyan előadásokon vehetek részt.(Sztem én voltam a legfiatalabb...:) )

    HOLNAP MEG ROAD,KALAPÁCS BALASSAGYARMATON!!!VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
    Állat lesz!
    Szombaton meg Kalapács a Wigwamban, lemezbemutató koncert.Szeszti, gyere!!!:) Meg gyertek!!!
    Nah csóóóközön!!!!
    HOLNAPRA JÓÓÓ A.I.C.-T AZ ÉRINTETTEKNEK!!!!!!!!
    BASSSSZUUUUNK ODA STOOOONEREK!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  97. Ááááááááááááááááá!!!!!!!!!!! MICSODA NAPRA VIRRADTUNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! BESZAROOOOOOOOOOOK!!!! MINNYÁ INDULÁS? LACIKA KÉSZÜÜÜÜLJ!!!!!!! ;))))
    S T O N E R ! ! !

    VálaszTörlés
  98. Na szevasztok gebg!!!
    Áááááá, annyira atom jó volt ez a hétvége!!! Troli, Sicu! CSicskák vagytok, hogy nem jöttetek! :D Az Alice In Chains valami arcszaggatóan istenkirály volt!!! Majd írok róla beszámolót! :) Köszönöm a vendéglátást LAcikáéknak, meg a Párkány 40-nek. :D Hú geci, hazafelé írtam egy smst barátomnak, hogymilyen jó volt a buli, és hogy szétcsaptam magam, még hánytam is... Ezt sikeresen elküldtem 20-szor a központban az egyik kollégámnak... xDDDDD Nem zártam le a billentyűzetet... Háháháhá!!! :D Vera, kurvajó lett a frufrum, ma reggel kivasaltam, nagyon állat, tetszik!!! :))))
    Kár, hogy ilyen hamar elrepült a hétvége, de legalább kipihentem magam, meg minden. :)
    Sok-sok puszi nektek!!!

    VálaszTörlés
  99. Ohhh yeeeaaaah!
    Na mi a fasz niggerek! Lompyval basszuk az eget! Vitamint zabálunk hogy beússzuk a H1N1-et! Na tekerkedjük a lemezjátszót, és jó a DJ! Aztán mindenkinek happy day-t, meg kibaszott szép, és jó zsidóünnepet! :) ROCK&ROLL gyerekek! Erre születtünk basszátok meg! Na hey-hey

    VálaszTörlés
  100. Hú, gyerekek,nagy a pangás!Több, mint 1 hete nem voltam itt és alig írtatok!2 7vége beszámolójával vagyok elmaradva!
    A balassagyarmati Road állat volt...nagyon nagyot buliztunk együtt!
    Másnap Kalapács volt a Wigwamban,ahol 850-en voltak.:) Állat volt az is!!!!:))))
    Múlt7en végig ovis dolgokat adminisztráltam, atom sok volt,mára kellett leadni mindent. De már péntekre kész lettem!
    Kaptunk az oviban Karácsonyra jutalmat és értékeltek is...én kaptam a legjobb értékelést, kiemeltek, hogy milyen lelkes, kedves és aranyos vagyok...:D :P Nagyon örültem neki, hiszen elismerik a munkámat.
    Pénteken Túrkevén voltunk, ahol atombebaszás volt, Öcsémék koncerteztek az új Lucifer sörözőben. Nagyon bebasztunk. laci semmire nem emlékszik. Törés-zúzás...
    Mikor mentünk haza, Zsolti, Laci meg én, az újonnan ültetett kis cserjefák mellől kihúztam a nagy batár karókat a főutcán és Zsoltival azokat dobáltuk fel egy hatalmas fenyőfára, majd elénekeltük a Kiskarácsonyt...:D XD Fhú...iszonyat gusztustalanok voltunk.
    Anyuék is faszán néztek ki, hajnal 2-kor mentek haza, és 6-ra mentek szombaton dolgozni.:)
    Másnap Zorall volt a Rocktogonban, úgyhogy jötttünk vissza, Laci még részeg volt, mikor jöttünk vissza, úgy vezetett. XD
    Nah ennyi.
    A héten meg karácsonyi nagytakarítást tartok itthon.:)
    Csőőősztök!!!

    VálaszTörlés
  101. Hey emberek! Na végre tudok írni! Nem tudom mi a fasz van ezzel a szarral! Egy ideig nem bírtam semmit sem írni!
    Holnap próbálunk, teljesen rá vagyok zsongva!
    Váááááááááááááááááááááááááááááá
    Aztán meg hétvége! Yeeeeeeeeaaaaaaaaaahh! Bár igazából nem is akarok semmit sem csinálni, de azért jó! :-D Na most így hirtelen ennyi! Kapjátok be a faszom! :-D

    VálaszTörlés
  102. Na sicukám akkor ez is szép kis buli volt! :)

    VálaszTörlés
  103. Fhú, ne is mondd! Még jó, hogy nincsenek Túrkevén térfigyelő kamerák...:)))))))

    Szesztikém meg be van zsongva mint állat, m máj.14.-én jön a metallica Pestre! WOW! Szeszti, Neked bejött az élet!:) Ennyi kedvenc külföldi zenekart látni, ilyen rövid időn belül!!!
    Én meg full fáradt vagyok, m voltam ma kangoon,meg vásárolni...:))))))))))))))))))
    Holnap Szeged, Kalapács. Ma meg pihenés, meg takarítás.Vagy...alvás?XD
    Meglátjuk
    Vagy online bebaszás Szesztivel? Van fügepáleszem...XD
    Na jó, a kisördögöt elhessegetni...takarítani, jókislánynak lenni..XD

    VálaszTörlés
  104. Hallgattam az Autók egy szerpentinen-t és Te jutottál eszembe, Troll!!!!:)))) Meg a Teke!:)

    VálaszTörlés
  105. Szeva Négerek!!

    Itt a nagy Trolipapa:)

    Nincs netem otthon azéé nem íROCK!!:)
    Amúgy minden fasza nálam, jól keresünk Bernievel meg minden:(:)
    Aszongya Bernie van 1 rózsaszín stoner póló náluk ami rám vár.....húúú de fasza
    Köszönöm köszönöm köszönöm:)Puszi Szesztike!!!!
    Vegyetek lakást!!! Pont van 1 eladója Zsuzsinak...:)
    Figyu niggerek!!!!
    Valamikor mostanság ünneplem a 3. X-et:(
    Úgyhogy aki akar jöhet inni csak még nemtom mikor. A helyszín sz.tem a párkány 40 lesz.( csak még az ott élők beleeggyezése kell)
    Amúgy továbbra is rock&roll és Troll:):):):)

    VálaszTörlés
  106. Rock& Troll!:D
    Ilyen öreg vagy, vazze? Nekem meg január 18.-án lesz a 24. !!!:) Kis csitri...:) És valamikor akkor lesz Losynak is!Úgyhogy akkor is lehet számítani valami Lo-Si fesztre!:)))))) Vagy Hóvirág feszt, vagy valami.:) Vagy...Si-Lo feszt!:))))) Ami már elmaradt sajna egyszer...

    STONEREK! ESIK A HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!
    Tegnap voltunk Szegeden és ott is szakadt!Ott rohangáltam egy benzinkúton a szakadó hóesésben hajnalban és hülyének néztek..:) De miért???:)))
    É most is ESIK A HÓÓÓÓ!!!!:))))

    Szárnya van, de nem madár,
    repülőgép, amin jár,
    szél röpíti, az a gépe,
    így ül a ház tetejére.
    Ház tetején sok a drót,
    megnézi a rádiót,
    belebúj a telefonba,
    lisztet rendel a malomban.
    Lisztjét szórja égre-földre,
    fehér lesz a világ tőle,
    lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
    fehér már a város tőle:
    fehér már az utca,
    fehér már a muszka,
    pepita a néger,
    nincs Fekete Péter,
    sehol,
    de sehol
    nincs más
    fekete,
    csak a Bodri
    kutyának
    az orra
    hegye.

    és reggel a Losy, Lompy, a Troll-R,
    a Laci, a Vera, a Bernie, az Eszter
    és ráadásul a Sicukó,
    mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

    :)))))))))))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  107. Az előzőnek főleg a végét olvassátok el!:))))

    VálaszTörlés
  108. BULIIIII VAAAAAAAAAAAAAAANNNNNNNNNNN!!!!!!

    :))))))))))))))))
    PÖRGÉÉÉÉÉÉÉSSS!
    Holnap Kangooooooo
    Yeahhh

    VálaszTörlés
  109. Jah és Ezüst vasárnap van!!!!:)))))
    És ma csillaghullás lesz!A legnagyobb csillaghullás!!!
    http://index.hu/tudomany/urkutatas/cslh071206/

    VálaszTörlés
  110. Óránként 100 hullócsillag lesz látható!!!!

    VálaszTörlés
  111. Szevasztok gebg! :)
    Jaja, a Metallica kurva jó lesz!!! :))) Már nagyon várom! :)) Az online bebaszás nem jött össze, én elmentem koncertre... :P És ott basztam be. Megint... Pedig szombaton délután fél 4-re értem haza a pénteki buliból... xDDD
    A csillaghullásra megyünk, cimbikkel kimegyünk a Bükkbe éjfél körül, hálózsák, forraltbor, ami kell. :)
    A szülinapozás... úúú... Megint hosszúra nyúlik az a hétvége úgy érzem... :P Majd értesítsetek már plíz, hogy mikor lesz a buli, úgyis megyek 30-a környékén megint Pestre... 29-én találkozom Retekkomával egy dumapartira, de előtte-utána bármiben benne vagyok! ;) :P
    Trolikám! A pólót nem én küldtem, csak közöltem Börnivel, hogy kinek szánták, mert tyúkeszű, és elfelejtette, hogy kinek kell odaadni... :D
    Na itt még nem esik a hó hálistennek, de geci hideg van. Tegnap a digitális hőmérő az utcán azt mutatta, hogy -0 fok... xDDDD Mondom az milyen? Haver: Az olyan, mint a +0, csak kicsit hidegebb... xDDDDDD No igen... :D
    Nah, most elmosogatok, alszok kicsit, aztán felöltözök, és főzök forraltbort, hogy fasza legyen éjszakára! :P
    Cuppppppp mindenkinek!!!

    VálaszTörlés
  112. Nem mentem sehova tegnap... :( Olyan felhős volt az ég, hogy lófaszt sem lehetett látni... :'((((((

    VálaszTörlés
  113. Nah akkor még jó, h mi bebújtunk a meleg ágyba és néztük az 50 első randit. Ez lett a második kedvenc filmem a Ház a tónál után.:)
    Ma esett a hó és fogócskáztam a gyerekekkel az udvaron. Ma nem mentem kangoo-ra, mert Laci is akkor végzett, mikor én és haza tudtunk jönni együtt autóval.
    Csütörtökön Adventi délután lesz az ovibal
    n.:) Jönnek a szülők, mi meg műsort adunk elő.
    Pénteken meg én sütöm a pizzát szombatra az egész nevelőtestületnek az oviban (17 ember), mert szombaton nevelés nélküli munkanap lesz.:) És segít 2 kolleginám és itt alszanak, szombaton együtt megyünk dolgozni...szép lesz!XD

    VálaszTörlés